2010. szeptember 22., szerda

Csodatorta

Ezt is akkor, amikor Édesanya itt volt. A receptnek csak felét készítettük, mert csak hárman voltunk.

A recept:

Hozzávalók:

A laphoz:
4 tojás
25 dkg cukor
8 kanál víz
1 sütőpor
10 dkg darált dió
20 dkg liszt
citromhéj

A krémhez:
20 dkg cukor
20 dkg vaj
2 kanál liszt
2 dl tej
kakaó
darált dió

A glazúrhoz:
8 kanál porcukor
2 kanál forró víz
2 kanál olaj
2 kanál kakaó

Elkészítés:

A lapot piskótaként készítjük el. A tojásfehérjéket felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot, majd a tojássárgákat, aztán kanalanként a vizet is, miközben állandóan mixereljük. Ezután a a lisztet, a diót és a citromhéjat, rendre, de már nem kavarjuk a mixerrel, hanem csak kanállal.


Tortaformába téve, a sütőben 200 fokon kb. 10-15 percig sütjük. Ha kihűlt, kettőbe vagy háromba vágjuk a piskótát és ezt a krémet tesszük a lapok közé: a vajat kikeverjük a cukorral. A lisztből és a tejből pépet készítünk és megfőzzük. Ezt adjuk a vajhoz és cukorhoz, majd kakaót és diót teszünk hozzá, ízlés szerint.

A lapokat összerakva a tetejére glazúr jön. A porcukrot és a kakaót összekeverjük, majd az olajat és a forró vizet is hozzáadjuk. Jól összekavarjuk. Ezzel a hideg glazúrral az egész tortát is bevonhatjuk. Mi például két adagot készítettünk, és így az oldalára is jutott.

Sajnos, a kész tortáról nincs kép (nem is lett olyan szép tortaforma nélkül). Ez a kép pedig az utolsó szeletről készült, az Efié, és ő azt mondta, hogy ezt valami savanyúval kell enni, ezért meggyes joghurtot tett rá :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

pfhajajajj :):):)