2010. szeptember 11., szombat

Paradicsommártás és zöldségsaláta

Gondoltam, hogy leírom neked, Tubic, hogy itthon miként készítettük ezeket, hogy maradjanak meg neked is az itthoni ízek. J

Paradicsommártás:

Az adagokat nem írtam le magamnak, de ahogy most készítettem, az úgy finom volt, ezért ezeket az adagokat írom le neked is.

Két kanál cukrot és két kanál lisztet összekeverünk egy pici olajjal, összemelegítjük őket, majd vagy paradicsomszósszal, vagy paradicsomléval töltjük fel. Ha paradicsomszószt használunk, akkor kell hozzá víz is. Így még nem készítette, ezért nem tudom, hogy mennyi víz kell, de te majd meglátod, szerintem annyi, hogy olyan folyékony legyen, mint a paradicsomlé. Ezt a paradicsomlét rendre adjuk hozzá: egy kicsit töltünk bele, aztán elkavargatjuk, felfőzzük, ismét, ismét, egészen addig, míg megfelelő állagú lesz. Eközben adunk hozzá egy pici sót, oregánót, bazsalikomot, ízlés szerint. Mielőtt kész lenne, meg kell kóstolni, (ennél a kóstolást még nem tudom kihagyni, mert nem szoktam meg az adagokat), hogy elég édes-e, mert ha túl sok cukor van benne, kell még tenni paradicsomot, ha meg túl sok paradicsomot töltöttünk bele, akkor kell még tenni hozzá cukrot, hogy se túl édes, se túl savanyú ne legyen.

Zöldségsaláta öntettel:

A íze nekem mindig másképp sikerül, mert nem mindig egyformán teszem hozzá az ízesítőket. De a vágott zöldség ízesítői a következők: só, cukor vagy méz, pici fehérbors, balzsamecet, pár csepp olívaolaj, és még lehet tenni hozzá majonézt, joghurtot, kaprot. Én most az utóbbiak nélkül készítettem, mert nem mindenki szereti az efféle öntetet. Ennyi.

3 megjegyzés:

Dóczi Tábita írta...

Köszi, Johanna :) A múltkor épp kérdeztem édesanyától a paradicsomszószt :)

Borzási Márta írta...

Milyen jo hogy leirtad JOhanna. En is orvendek:). Annak meg inkabb, hogy megkeszietetted. Csak igy tovabb!

Borzási Márta írta...

Én a paradicsomszósz készítésekor szoktam még tejet is használni...