2010. július 27., kedd

Zöldségleves szerdára

Ma zöldséglevest főztem. Efi 2 után elment dolgozni, én pedig fogtam magam, kerestem egy receptet, összeírtam, mi hiányzik (úgy nagyjából), és elmentem vásárolni. Összesen 40 percbe került és 10 fontba… Szóval hazajöttem, és közben eszembe jutott Lídia meg József menyegzője, meg a kis jelenetünk, amikor én zöldséglevest próbáltam főzni :P Azt játszottuk Petivel, hogy egy hónapos házasok vagyunk, én pedig meg akartam lepni valamivel, de nem tudtam főzni. Az igazság az, hogy a jelenet szövegét csak félig kaptuk meg, és éppen az a rész hiányzott, amikor nekikezd a nő főzni – vagyis a recept. Hát siettünk, és azt mondtam: én kell eljátsszam, én írom a szöveget. Hát így történt az, hogy akkor írtam egy zöldségleves-receptet (nagyon leegyszerűsítve és legalább kétféleképpen lehetett érteni), de igazából mai napig nem tudtam, hogy hogyan kell készíteni… Szóval ott tartottam, hogy hazajöttem, és miután megfőztem a bolognai szószt (erre később visszatérek), megpucoltam a zöldséget (murok, petrezselyem, krumpli) és elkezdtem főzni, ahogy ott írja. Persze, ahogy szoktam, átmásítottam valamiket, mint pl.: nem volt zsírom meg karalábé meg zeller (csak „zellertörzs” vagy mi…), hát pótoltuk egyébbel. Tettem bele aztán egy kis borsót, ami megmaradt a zacskóból még tegnapról, aztán miután megpárolódott egy kicsit a zöldség, felöntöttem olyan „csontlé-helyettesítővel”. Eszembe jutott, hogy édesanya egészben szokta belefőzni a hagymát, de akkor már túl késő volt, mert már felvágtam és a petrezselyemmel együtt már az elején odatettem. Na, mindegy, majd következő alkalommal :D Aztán nagy nehezen megfőtt. És… finom lett!! :D Majd meglátjuk holnap, hogy ízlik Efinek :)

1 megjegyzés:

Borzási Márta írta...

Biztos ízlett! Nagyon jól néz ki!
Érdekel, hogy mi lehetett az a csontléhelyettesítő...
Az nem baj, ha nincs zsír...
Úgy mellesleg megjegyzem, hogy nem árt egy kis csirkehús (szárny, háta, szóval a csontosabb része, itt árulják külön ilyen célra) a zöldséglevesbe:) Fenséges ízt ad és táplálóbb...
( Ha megvásárolsz egy egész csirkét, így oszthatod, hogy a csontosabb részéből főzől levest, a combját, mellét meg kisütöd)Így még csontléhelyettesítőre se lesz szükség...:)